1. Válaszd ki a megfelelő fogadóirodát – bár első látásra nem igazán számít, melyik fogadóirodánál játszasz, figyelmesnek kell lenned mikor kiválasztod a fogadóirodát. Például egyes fogadási lehetőségek nem találhatóak meg minden fogadóirodánál (ázsiai hendikep, eredmény& összes gól, szögletek száma, stb.), míg az élő fogadások ajánlat eltér egyik irodától a másikig. Tehát, mielőtt elkezdesz fogadni, elemezd ki figyelmesen az összes ajánlott online fogadóirodát és válaszd ki, melyik a legmegfelelőbb számodra.
2. Határozz meg egy havi, fogadásokra szánt, keretet – sok fogadó azt a hibát követi el, hogy túl nagy összegeket tesznek meg, olyanokat, amiket nem engedhetnek meg maguknak, hogy elveszítsenek. Az én tanácsom az, hogy határozz meg egy havi keretet a fogadásokra, például a havi bevételed 10%-át, amit semmilyen helyzetben ne haladj meg. Ne vegyél el pénzt a lakbérből, közköltségből, kajára fordított pénzből, stb.
3. Tűzz ki egy megvalósítható célt – minden tevékenységnek kell legyen egy célja. Ez a fogadásoknál sincs másképp. Egy, a kereteddel arányos, megvalósítható célt kell kitűznőd, ennelkező esetben addig fogsz játszani, amíg elfogy a kereted. Soha nem leszel elégedett a nyereségeddel és addig fogsz fogadni, míg elveszíted az összes pénzt. Az én tanácsom az, hogy képzeld el, mennyi havi nyereséggel elégednél meg, de ne tűzz ki célül többet, mint annak a megduplázását egy hónap alatt.
4. Válassz ki egy játékstratégiát – a legtöbb fogadó kaotikusan játszik, egy játékterv és stratégia nélkül, ez pedig elkerülhetetlen módon veszteséghez vezet. A sikeres fogadások és nyereményszerzés érdekében egy stratégiát kell választanod. A weboldalunkon rengeteg elmagyarázott stratégiát találsz: Easy Money, Martingale, stb. Tanulmányozd ki ezeket, esetleg javíts rajtuk és kezd el alkalmazni azt a stratégiát, amely szerinted a legsikeresebb.
5. Tippmix stratégia – Fogadj informáltan
Ránézni pár perc alatt a statisztikákra és a két csapat közti egymás elleni meccsekre, esetleg 2 játékosra, nem azt jelenti, hogy informált vagy. Hogy pénzt nyerj fogadásokból minden esemény elemzésében el kell mélyülnöd. Vedd figyelembe a csapatok jelenlegi formáját, a hiányzó, nem igénybe vehető játékosokat, a pénzügyi helyzetet, időjárást, stb. Rengeteg, fontos tényező van, amit figyelembe kell venni egy meccs elemzésekor. A 10pariuri.ro oldalon találsz cikkeket arról, hogyan kell egy foci-, tenisz, kosármeccset, stb. kielemezni. Csak olyan sportágakra fogadj,melyeket ismersz.
6. Kövesd az élő eseményeket – az online fogadóirodák live streaming szolgáltatásokat ajánlanak, melyek során élőben követheted a sportesemények többségét. Az én tanácsom, hogy élj ezzel a lehetőséggel, kövesd figyelemmel az eseményt és csak azután tegyél meg egy fogadást. Így más tudni fogod merre alakul a játék, és a meccs előtti elemzéseddel együtt levonhatod a szükséges következményeket és kiválaszthatod a nyerő fogadásokat.
7. Soha ne játsz visszanyerésre – minden fogadónak vannak jó és gyengébb időszakai. A kezdő és profi fogadó között a különbség a gyenge periódusok kezelésében rejlik. Egy profi mindig szünetet fog tartani, kielemzi mi nem ment jól, mi nem műkődött és felkészültebben és informáltabban fog visszatérni. Egy kezdő fogadó ellenben megpróbálja visszanyerni az elvesztett pénzt, megnöveli a téteket, hogy visszaszerezze az eddig elvesztett összeget. Ez egy nagy hiba, ami még nagyobb veszteségekhez vezet.
8. Használd ki az online fogadóirodák kedvezményeit – sok fogadó még tartózkodó mikor kedvezményekről van szó az online fogadóirodák tekintetében. Nem értem miért, mivel az ajánlatok a fogadók segítségére jönnek, és ha felelősségteljesen fogadsz, minden esélyed megvan a nyereségre. Az első betét bónuszai, ingyen fogadások, kockázat nélküli fogadások mindig jól jönnek és ki kell őket használni. Például, ha csökkentett kereted van a fogadásokra, kihasználhatod a 100%-os első betét bónuszát, így kétszer annyi pénzzel kezdhetsz el játszani.
9. Tegyél meg kevesebb meccset egy szelvényre – a leggyakrabban előforduló játékstílus a romániai fogadók körében a nagyon sok meccses szelvény.Minél több meccs van egy szelvényen, annál kisebb a nyerési esély. Tudom, hogy egy nagy nyereség gondolata nagyon elkápráztatja az embert, de maradj a valóságban és válassz kevesebb meccset. Meglásd, a végén többet nyersz így.
10. Légy türelmes és kitartó – minden jó dologra várni kell, így a fogadások terén is türelmesnek és kitartónak kell lenned, ha sikeres szeretnél lenni. Például ha elkeszdesz egy stratégiát alkalmazni, ne rúgd fel 2-3 gyengébb nap után, mivel ilyen rövid periódus nem jelent semmit a fogadások terén. Tekints a fogadásokra mint egy hosszútávú befektetésre, legyen türelmed, tanulj a hibákból és minden nap képezd magad.
11. Tarts nyilvántartást a fogadásokról – a legtöbb fogadó nem tart nyilvántartást a megtett fogadásokról, mivel nem látja értelmét. Elmondom én mi az értelme: ha nyilvántartod a fogadásokat, több következtetést is levonhatsz: a legtöbb nyerő/elveszített fogadások típusa, a legtöbb nyereséget hozó csapat/bajnokság, stb. A fogadások nyilvántartása nélkül nem fogsz tudni fejlődni, mivel ez segít tanulni a hibákból és mindig tudni fogod hogyan is állsz
12. Nagyon figyelj az élő fogadásokra – bár az online fogadóirodák élő fogadások felülete nagy előnyt jelent, egyes fogadók számára akár nagy csapda is lehet. Amilyen gyorsan nyerhetsz élő fogadás során, ugyanolyan gyorsan veszíthetsz is. Figyelj oda a megtett tétekre és eseményekre. Ne fogadj bármely meccsre, amibe belebotlasz, ne ess bele az élő fogadások gazdag ajánlatának hálójába.
13. Használd ki a cash-out opciót – válassz mindig egy kisebb, de biztos nyereség egy esetleges nagyobb helyett. Ezt megteheted a cash-out funkció segítségével, mely által lezárhatod a fogadást, mielőtt a meccs véget érne. Például ha több meccses szelvényt tettél meg, és egyetlen meccsed maradt, az én tanácsom, hogy zárd be a fogadást és érd be egy kisebb nyereséggel, mivel azon a meccsen bármi megtörténhet és a teljes szelvényt is elveszítheted.
14. Ne csak a szorzók függvényében fogadj – igen, a szorzók nagyon befolyásolják a fogadók döntéseit, ez nem a legjobb dolog. Egy kisebb szorzó nem jelent feltétlenül és biztosabb nyereséget. Természetesen a szorzók tükrőzik a legjobban egy fogadás nyerési esélyeit, de emiatt nem kellene megváltoztasd a döntésed. Ha elemzésed során egy fogadás mellett döntesz, akkor tedd meg szorzótól függetlenül. Természetesen nem 1 félidő/ 2 végeredmény, pontos végeredmény típusó fantáziákról beszélek, hanem valós fogadásokról.
Sportfogadás stratégia – 14 hasznos tanács, hogy fogadásokat nyerj!- Bemutattam 14 hasznos tanácsot, melyek számottevően növelhetik nyerési esélyeidet. Ha sikeres fogadó szeretnél lenni, vedd figyelembe ezeket és maradj mindig előrelátó, tisztánlátó és informált.
Fedezd fel ITT az online fogadóirodák bónuszajánlatait!