Fogadási hírek: Somalia örül, hogy ismét kezdő lehetett

Somalia örül, hogy ismét kezdő lehetett. A Ferencváros már három tétmeccset teljesített a bajnokság újraindítása óta, Somalia annak is örül, hogy a legutóbbin ismét kezdő lehetett.

A Ferencvárosnak az őszi nemzetközi kupaszereplés miatt több bajnokija is elmaradt, amelyeket a bajnokság újra indulása előtt gyorsan le is tudott. Két győzelemmel a háta mögött várhatta a pontvadászat első teljes körét a hétvégén, amelyben 1-1-es döntetlenre végzett a Puskás Akadémiával. A Ferencvárosban kezdőcsapat tagja volt ismét Somália, aki a télen igazolt vissza a bajnokcsapathoz, azóta negyedszer léphetett pályára, és először volt a kezdő 11 tagja.

Miután a hétvégén a Ferencváros legnagyobb riválisa, a Mol Fehérvár is csak ikszelt, a Fradi pontvesztése után is megmaradt 9 pontos előnye az élen, de Somália szerint nagy kár, hogy nem sikerült növelni a differenciát.

“Jól éreztem magam a pályán, igaz, a második félidő kicsit nehezebb volt. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, ezért sajnálom, hogy végül meg kellett elégednünk a döntetlennel, az egész csapat szomorú amiatt, hogy nem sikerült nyernünk. Bízom benne, hogy legközelebb sikerül javítanunk. Igaz, hogy változatlanul kilenc pont az előnyünk a Fehérvár előtt, de csalódott vagyok, hiszen ezt vasárnap este növelhettük volna. A hátralévő mérkőzéseken minél több pontot kell szereznünk, győzelmekre lesz szükségünk ahhoz, hogy elérjük a célunkat és megnyerjük a bajnokságot” – nyilatkozta a klub honlapjának a védő.

A Ferencváros a hétvégén a Diósgyőrt fogadja a bajnokságban: a Fradi sikerének az oddsa 1.33, a döntetlenre 4.50, a DVTK vasárnapi győzelmére 10.00 a szorzó.

Összes Labdarúgás fogadás megjelenítése

TIPPEK

Sportfogadás tippek – Napi dupla, napi szelvény, a nap mérkőzése és sok egyébb
A leglátogatottabb cikk természetesen a napi dupla, a nap szelvénye és a nap mérkőzése.
A sportfogadás szerencsejáték, tehát semmi sem biztos, azonban a napi dupla havi jövedelemet hoz olvasóinknak, amely 2-3 olyan mérkőzésből tevődik össze,amelynek óriási esélye van. A sikeres sportfogadok nagyrésze exkluzívan csak a napi duplát játsza, bizonyos stratégiákat alkalmazva, és egy jól kiszámolt tőke alapján. Akik kisebb tőkével és nagyobb nyereséget vadásznak a megfelelő cikk a napi szelvény ahol szakértőink nagyobb és bátrabb szorzókat ajánlanak. A napi szelvényben lehet foci, de más sportesemények is.A nap mérkőzése részletesen van elemezve szakértőink által, akik a legjobb és legeselyesebb tippet adják az illető mérkőzésre. Elemezzük az illető csapatok formáját, a kezdőcsapatot és bármit ami fontos lehet a végeredmény eldöntéseben.